Zoli a csaptunk csendes, kedves, de egyik legszorgalmasabb tagja. Jelenleg még tanul, az iskolában és az edzéseken is maximálisan teljesít. Kicsi kora úszik. Úszástudása technikailag, és erőnlétileg is kifogástalan. Szülei és edzője méltán büszkék eddigi eredményeire. Az SO versenyein maximálisan hozza minden versenyen a megszokott formáját, nyugodt, kiegyensúlyozott versenyző. Nehezen oldódik, de ha megfelelő társaságban biztonságban érzi magát, még a humoros oldalát is megismerhetjük. Világjátékokon nem szerepelt még, de az eddigi verseny eredményei alapján sikerekre számíthatunk tőle, nagyon várja a versenyt, mint ahogy mi is.
Rauch Róbert/20/Hod
Robi tisztelettudó, udvarias, jól kommunikáló komoly fiatalember. Úszás tudása hibátlan, rengeteg edzésen vesz részt hetente. Könnyű vele dolgozni, magatartása kifogástalan, a feladatokat maradéktalanul teljesíti. Szülei és edzője mindent megtesznek azért, hogy maradéktalanul hozza a formáját majd a nagy megmérettetésen. Világjátékokon nem szerepelt még, így nagy izgalommal várja milyen lesz egy ilyen nagy versenyen teljesítenie. Reményeink szerint a megfelelő motiváció és a csapat ereje nagyban segíti majd őt az eredmények, sikerek eléréseben.
Rácz Bálint/16/Csalogány
Legfiatalabb versenyzőnk, aki fiatal kora ellenére, szófogadó, megbízható fiú, jó humorral megáldott. 10 évesen kezdett el úszni, miután leküzdötte víziszonyát. Azóta viszont rendületlenül dolgozik azon, hogy minél jobb eredményeket érjen el. Az Uniqa Biztosító Sport Nagykövete címet viseli, immáron második éve. A gyermekotthonban, ahol lakik példaképnek tekintik a kicsik és nagyobbak is. A kitartását és küzdeni tudását irigykedve figyelik, és nagyon szurkolnak neki. Nevelőitől minden támogatást megkap a felkészüléshez. Úszása technikailag biztos, erőnléte megfelelő, így kitartása és szorgalma reményeink szerint meghozza majd a jó eredményeket, amikre büszkék lehetünk majd.
Bérczi Zsófia/38/UTE
Zsófi a csapat nagy múltú versenyzője, korelnök. Lassan több mint két évtizede ússza a hosszokat az SO versenyein.
Úszás kifogástalan, egyetlen értelmi sérültként, sikerült indulnia a 2017-es FINA Masters Vb-n Budapesten, ahol tisztes helytállással úszta le az 50 mellet. Most a Speciális Olimpiára készülve mindent megtesz, hogy a lehető legjobb eredményt érjen el. A csapat öreg motorosaként, a maga nyugalmával, higgadtságával biztos pontja a csapatunknak. Bölcsességével, csendességével, szerénységével, de emellett humorával emeli a csapat színvonalát.
Szilágyi Zsanett/16/Csalogány
Zsani a második legfiatalabb versenyzőnk, aki 5 éve tagja az SO nak. Kedves mosolygós kislány, nevelő szülei mindenben támogatják. Gyermekkora óta úszik, jelenleg a Csepeli Öttusa és Vizi Egyesületnél készül a nagy megmérettetésre. Úszás tudása hibátlan, erőnléte megfelelő, kitartása példaértékű. Testvérei és családja nagyon büszkék Zsani kitartó munkájára, teljesítményére. Nagy várakozással néz az utazás elé, mint ahogyan mi is
Nagy Ramóna Viktória /20/Staféta
Ramóna 6 éve úszik a Győri Staféta DSE-ben. Azóta rendszeres résztvevője a MSOSZ úszóversenyeinek. Szófogadó, szorgalmas, megbízható sportoló. Csendes, szorgalmas leány, akire szülei, edzője méltán büszkék, hiszen a versenyeken megfelelő formában teljesíti a tőle elvárt eredményeket.
VEZETŐEDZŐ:
Wiesnerné Oravecz Éva, úszás szakágvezető
EDZŐ:
Tóth Judit, úszás szakágvezető helyettes
Powered by Facebook Comments