Az első évek
2014-2016 között az elnökség tagjai felkarolták a Kölyök Sportoló programot, így György Szilvia vezetésével elindult a hazai program a Csalogány Intézményben. Kezdetben a Családi Hálózattal karöltve roadshow-kat szerveztek, így számos városba, intézménybe jutott el a program, integrált rendezvényeken vettek részt a legkisebbek. A támogatóknak, nemzetközi pályázatoknak köszönhetően sporteszközök vásárlásával támogatta az MSOSZ a Kölyök Sportoló foglalkozásokat.
2016-2019
2016-ban Lentner Nóra, szintén a Csalogány Intézmény munkatársa vette át a program országos koordinálását. Az utóbbi három évben számos speciális, gyógypedagógiai intézményben tartottunk előadásokat, bemutatókat, melyeknek köszönhetően már 10 Kölyök Sportoló csapattal büszkélkedhetünk országszerte. Az edzők rendszeresen egyeztetnek a programokról, jó gyakorlatokról, rendszeresen beszámolnak a csapatuk munkájáról. Évente két alkalommal rendezünk téli, illetve nyári Országos Kölyök Sportoló Napot, ahol közel száz gyermek ünnepel együtt.
Eddig két alkalommal szerveztünk Országos Kölyök Sportoló Tábort, ahol több szakág (atlétika, úszás, floorball, tenisz, kosárlabda) sporteszközeivel ismerkedhettek meg a legkisebbek a lelkes szakágvezetőknek köszönhetően. Mindkét táborban több, mint 20 ép és értelmi fogyatékos gyermek aludt egy hétig az elszánt önkéntesekkel.
Kölyök Sportolóink minden szezonban lehetőséget kapnak, hogy mini-divíziókban kipróbálják magukat a szakágak versenyein. Rendszeresen teret kapunk atlétika, úszás versenyeken és a tenisz-rendezvényeken. A versenyek alkalmával integrált váltót/testvér futamot is indítunk.
2017-ben Mo Clark vezetésével nemzetközi Young Athletes workshopot szervezett az SOEE, melyen 8 hazai érdeklődő vehetett részt. A konferencia során hasznos anyagokat (többek között, az azóta lefordításra került felmérő lapot) kaptunk és inspiráló előadásokat hallgathattunk. 2019 őszén szervezzük az első hazai Kölyök Sportoló workshopot, melynek célja, hogy az edzők átfogó képet kapjanak a programról, beszámoljanak jelenlegi helyzetükről, aktuális kérdéseket vitassanak meg.
Több előadást gyógypedagógiai és pedagógiai főiskolákon (pl. ELTE-BGGYK, MAGYE, SZE-PPK), konferenciákon a Kölyök Sportoló Programról, jövőbeni céljaink között szerepel a kutatás, tudományos munkákban való részvétel.
Jövőbeli célkitűzések
Terveink közt szerepel a Kölyök Sportoló programban részt vevő jelenlegi csapatainak támogatása, programok szervezése (téli és nyári Kölyök Sportoló Nap, SO szakágainak versenyein való részvétel). A következő években szeretnénk további csapatok becsatlakozását, a program együttműködésének megerősítését minél több szakággal. Célunk, hogy minél több Kölyök Sportoló legyen Magyarországon, valamint, hogy biztosított legyen a folyamatos utánpótlás-nevelés. Terveink között szerepel többségi óvodák és kisiskolák felkeresése az integráció elősegítése érdekében. Első körben olyan többségi óvodák és alsó tagozatos iskolák felkeresését tervezzük, ahol integráltan vesznek részt értelmileg sérült gyerekek az óvodai-iskolai nevelésben. Ezt követően, olyan nem integráló többségi óvodákkal, iskolákkal vennénk fel a kapcsolatot, akiknél bemutathatjuk a fogyatékkal élő gyermekek mindennapjait és a velük való együttműködési lehetőségeket. Nagy előre lépés lenne esteleg részt venni közös sport napokon többségi óvodákban, valamint általános iskolák alsó tagozatiban.