Elindult majdnem 2 hetes útjára a “Magyar Speciális Olimpiával a világ körül 2024” expedíció, amely a társadalmi szemléletváltozás előre mozdítását és az értelmi fogyatékossággal élő emberek, sportolók remek teljesítményeit szeretné minél szélesebb körben megismertetni.
Lengyel Lajos, az MSOSZ elnöke és EM Soós György fotográfus többek között Berlinbe, Reusba, valamint Madridba is ellátogat és népszerűsíti a Győztesek Világát, konferencián, a sportpályán, kiállításon és a Madridi Magyar Nagykövetségen is.
Az induláskor, Kapuváron köszöntek el tőlük támogatóik;
– Horváth László, Kapuvár polgármestere;
– Tóth Imre, Kapuvár alpolgármestere;
– Stárits Alexandra, a Laurastar HR menedzsere;
– Wei Zifeng, az Intretech alelnöke;
– Varga Imre, kapuvári cégvezető;
– Varga Virág, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatója.