Budapesti teniszverseny a Gubacsi Zsófi Tenisz Klubban

Rendhagyó megnyitóval indult az MSOSZ tenisz szakágának május 16-i versenye, hiszen amellett, hogy a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem rektorhelyettese, Dr.Cserny Ákos már második alkalommal tiszteletét tette az eseményen, Medvegy Judit és Patay Gabriella felkészítő munkáját is megköszönte a szakágvezetés.

A további részletek már Orbán-Sebestyén Katalin szakágvezetőtől következnek.

„Ismét lett egy nagykorú játékosunk, Pató Attila személyében, aki egy csodálatos “teniszpálya tortát” kapott a szakágtól. Gubacsi Zsófia, az MSOSZ nagykövetének egyesülete és az Inklúzió és Sport Alapítvány támogatásával szervezett esemény megint nagyon jó hangulatban telt, hiszen a versenyzők a nagy szél ellenére kiteniszezhették magukat. Az egyesület jóvoltából rétes es hot dog várta a versenyzőket, akik ismét 3 szinten (level 1-3-5) versenyezhettek. A legerősebb szinten 3 egyéni es 2 páros divízió zajlott, míg a narancs pályán 5, a piros pályán 6 divízió került kialakításra.

A verseny abszolút győztese megint Sárosi Balázs lett.

Több mint 60 játékos összesen tehát 16 divízióban mérhette össze tudását, akik között számos új induló is volt.

Az MTSZ FÉT Bizottságát Ponyáné S. Nagy Kata bizottsági tag képviselte, aki az éremosztáson kívül ismét teniszütőket adott át új játékosainknak. Míg a múltkor a Csalogányos Miklósics Péter kapott új ütőt az MTSZ FÉT bizottságától, most a Staféta DSE versenyzői részesültek ilyen lehetőségben, akik 6 fővel képviselték klubjukat.

A szakág következő eseménye szeptember 19-én lesz, ahol a BP. HONVÉD fennállásának 75. évfordulója alkalmából kerül megrendezésre a teniszverseny, addig is augusztusban egy 1 hetes edzőtáborban vehetnek részt a teniszezők az MTSZ FÉT bizottság jóvoltából.

Scroll to Top