Hosszú évek után újra a Veszprém Vármegyében található Darvastón rendeztünk bocsa versenyt, amelyre 4 egyesületből 39 fő nevezett.
“Kiváló szezonkezdés volt, méltó indítása a versenyidőszaknak.”
Így vélekedett az eseményről Havasi Gábor szakágvezető, aki további információkat is megosztott velünk.
“Hatalmas öröm ez számunkra, hogy itt bonyolíthattuk le az egyéni regionális bocsa versenyt, hiszen 2007-ben innen indult az MSOSZ bocsa szakága, amely az elmúlt években rengeteg sikert és csillogó eredményt könyvelhetett el. A sportolókat Czémán Imre telephelyvezető köszöntötte, majd Piller András, a Bakony Integrált Szociális Intézmény szakmai intézményvezető helyettese nyitotta meg a rendezvényt.
A vendéglátók kitettek magukért, hiszen a jól előkészített 4 pályán zavartalanul folyt a versengés. A sportággal ismerkedők számára, bemutató pályán nyílt lehetőség kipróbálni a népszerű golyóssportot. Megtisztelő, hogy a sportágat idehaza meghonosító, korábbi szakágvezető, Vaski Ferenc is elfogadta a meghívást és elvállalta a mérkőzések vezetését. A kiélezett párharcokat pedig kulturális programok és bemutatók színesítették.
Köszönjük a képeket Kulcsár Attilának!”