Asztalitenisz Nyíregyházán

Kezdőlap » Asztalitenisz » Asztalitenisz Nyíregyházán

Közzététel dátuma: 2021-01-04.

A ViniBike KSE is csatlakozott az asztalitenisz szakág virtuális ügyességi felhívásához, és december 10-én rendezte meg háziversenyét.

Szívből gratulálunk Hannának, Dávidnak, Janónak és Bíborkának!
Pázmány Viktória, szövetségünk elnökségi tagja további részleteket is megosztott velünk. Köszönjük neki is!
„Nagy örömünkre az asztalitenisz verseny kapcsán új versenyzők is csatlakoztak a Speciális Olimpia mozgalomhoz az egyesület berkein belül. Nagy volt az izgalom, hiszen mind a négy versenyzőnk első alkalommal mutathatta meg tudását ebben a sportágban.


A fiatalok remekül teljesítettek és boldogan vehették át a szakágvezető által nekik ítélt érmeket. Köszönettel tartozunk az Északi ASzC Lippai János Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola vezetőségének, akik infrastruktúrával támogatták a verseny megrendezését, valamint az iskola testnevelőtanárainak, akik tudásukkal segítették a verseny szakszerű lebonyolítását.

Köszönjük továbbá a ViniBike gyógypedagógusának és edzőjének, Tóth Erzsébetnek a lelkes és odaadó szervezését, munkáját.

Vélemény, hozzászólás?