„Közösen az elfogadásért és esélyegyenlőségért”

Kezdőlap » Hírek » „Közösen az elfogadásért és esélyegyenlőségért”

Közzététel dátuma: 2019-11-19.

Ifjúsági Vezető képzés a Csalogányban

2019.11.15-én tartottuk az első Ifjúsági Vezető Vk_torna_191201_Bpnapot, melyen legnagyobb örömünkre több, mint 50 fiatal vett részt! A program célja, hogy olyan értelmi fogyatékos fiatalok és kortárs segítők találjanak egymásra, akiknek fontos, hogy felhívják környezetük figyelmét a jövő generációjának hangjára!
Az ifjúsági vezetők, a Unified Generation közösen küzd az elfogadásért, esélyegyenlőségért.
A program során a fiatalok előadásokat hallgathattak az egyesített sportról, életről, motivációt kaptak az önkéntességhez. A közös sportjátékok megalapozták a jó hangulatot, végül pedig minden csapat elkészíthette a saját Instagram keretét! A fiatal generáció a social media felületeken ad hangot véleményének, így fontosnak tartjuk, hogy a helyes social media használatot is elsajátíthassák a párok!


Mentor-mentorált párosok alakultak, mindkét fél tanul egymástól, megismerik a másik világát, értékeit, szenvedélyét! Már az első beszélgetés során sikerült közös pontokat találniuk az újdonsült barátoknak: mindenekelőtt a sport, majd a zenehallgatás, bulizás fontos mindenkinek, de egyes pároknál a matek, a Forma1, vagy a téli fagyi volt közös érdeklődés.

 

Köszönjük az információkat Wiesnerné Oravecz Évának!

 

Vélemény, hozzászólás?