Egyesített Floorball Bajnokság Homokon

Kezdőlap » Beszámolók » Egyesített Floorball Bajnokság Homokon

Közzététel dátuma: 2018-12-17.

A nevezések után kiderült, hogy 12 csapatra számíthatunk Homokon, ahol már 3. alkalommal rendeztünk floorball egyesített tornát.

Karcag, Szentes, Cegléd 2 csapattal, a budapesti Bárczi Iskola új jelentkezőként, Szolnok szintén 2 csapattal, Eger, Gomba és a hazaiak 3 csapattal jelentkeztek, az együttesek a divízionálás után 3 divízióba kerültek.

Nagy öröm, hogy sok fiatallal már ismerősként üdvözölhettük egymást, láthatjuk őket fejlődni, de sok új arcot is felfedezhetünk. És nagyon jó látni a játék közben a csillogó szemeket, a küzdeni akarást és az örömöt egy-egy találat, győzelem után. Sok csapatnál nagyon jó az együttműködés a fogyatékkal élő és az ép játékosok között,
Köszönet ezért a testnevelőknek, hiszen ők azok, akik megszerettetik, majd megtanítják a gyerekeknek ezt a remek sportágat.
Nagyon jó meccseket láthattunk, sima győzelmeket, büntetővel eldöntött helyosztóba jutást, szomorúságot pillanatokig az elvesztett mérkőzés után, de az eredményhirdetéskor már mindenki fáradtan, de boldogan vette át a szalagot, érmet.
Az eredmények:
1. divízió:
1. Homok
2. Cegléd
3. Eger
4. Gomba
 
2. divízió
1. Szolnok
2. Szentes
3. Karcag
4. Cegléd 2.
3. divízió
1. Homok 2.
2. Homok 3.
3. Bárczi
4. Szolnok 2.
Köszönjük Lakatos Csabának a szervezésben nyújtott segítségét és a kollégáknak a munkáját, február 27-én találkozunk újra itt.
A torna összefoglaló adatai:
A torna fotói:
Szöveg:

Varsányi Zsuzsanna

Floorball szakágvezető

Vélemény, hozzászólás?