6 magyar érem Svájcból-köszönet a judosoknak

Kezdőlap » Beszámolók » 6 magyar érem Svájcból-köszönet a judosoknak

Közzététel dátuma: 2018-07-04.

A nemzetközi versenyt Usterben a Svájci Speciális Olimpia Szövetség és a Speciális Igényű Judozók Szövetsége (Special Needs Judo Union) közösen szervezte az SO szabályai szerint, a versenyzők „SO-érmeket kaptak”.

Az első versenynapon divizionálás és vegyes összetételű, nemzetközi csapatverseny zajlott le. A divizionálást követően a versenyzők 8 csapatba lettek beosztva. Sportolóink a csapatverseny során az 1-től helyezettől 4. helyezést elért csapatokban szerepeltek.

Kovács Ádám remekül szerepelt az öt mérkőzéséből négyet megnyert, már csak egy volt hátra számára. Strandpapucsban kocogott lefelé a lelátó egyenetlen lépcsőin, amikor megbotlott, kifordult és alaposan megdagadt a bokája, szüksége volt elsősegélyre. Hála Istennek, Ádámnak nem lett komolyabb sérülése, másnap – ugyan földharcban – de versenyezhetett.

Másnap került sor az egyéni versenyekre, amelyeken sportolóink remekeltek. Horváth Zsombor, Szünstein Dániel, Váczi Alexandra 1. helyezett lett a divíziójában (1-es div.) . Lipták Viktória 2. lett úgy, hogy az utazás előtti edzésen megsérült a bokája, ennél fogva földharcban indult, de itt is összeszedett egy sérülést mérkőzés közben. Kovács Ádám 2., Ivanics Gergely 3. helyezést ért el a legerősebb divízióban körbeverés után, ellenfelük kb. 25 kg-mal volt nehezebb náluk. A verseny 4 tatamin zajlott, mindegyik tatamin különdíjjal jutalmazták a legszebb technikával versenyző sportolót. Horváth Zsombor kapta az egyik különdíjat. A versenyzők döntő többségben Ny-Európából jött, ennél fogva a judozók nagy többsége értelmileg akadályozott sportoló volt. A delegáció mint sportteljesítménye, mind magatartása alapján öregbítette a magyar SO jó hírnevét. Az utazás és a szállás költségeit a Magyar Judo Szövetség állta, míg az étkezés és nevezési költségeket Szövetségünk fizette. Először fordul elő, hogy sportági szakszövetség hozzájárul egy nemzetközi SO verseny utazási és szállás költségeinek finanszírozásához.

A magyar delegáció tagjai:

Sportolók:

Horváth Zsombor Pestszentlőrinc-Kassa SE

Ivanics Márton Mushin JC

Kovács Ádám Életjel

Lipták Viktória Életjel

Szünstein Dániel Óbuda JC

Váczi Alexandra Életjel

Vezetőedző:                            Juhász József

Delegációvezető:                    Dr. Jády György

 

Az információkat Dr. Jády György delegációvezetőtől kaptuk!

Vélemény, hozzászólás?