„Csupa szeretet vett körül”

Kezdőlap » Hírek » „Csupa szeretet vett körül”

Közzététel dátuma: 2018-02-02.

Interjú Gangl Edinával.

A magyar női vízilabda válogatott és az UVSE kapusa, Gangl Edina nyerte a Duna Televízióban nagy sikerrel futó Honfoglaló vetélkedő december 26-i adását. 

A népszerű sportoló pénz nyereményét a Küzdj Bátran Alapítvány javára ajánlotta fel. Ennek kapcsán készült interjú az Európa-bajnok sportolóval.

Szőke Viktória: Hogyan, mikor kerültél kapcsolatba a Magyar Speciális Olimpia Szövetséggel?

Gangl Edina: Gyerekkorom óta van egyfajta érzékenység a hátrányos helyzetű fiatalok iránt. Édesanyám nevelőszülő, és az otthonunkban több mint tíz állami gondozott testvéremet nevelte fel. A Küzdj Bátran Alapítványról először műsorvezető párom kolléganőjeként, Te meséltél nekem. Veled kezdtem el beszélgetni az ő helyzetükről, életükről. Ezt követően jött egy személyesebb megkeresés a Csalogány iskolától, hogy tartsak egy vízilabdás órát. Ezen a foglalkozáson nagyon sok gyerek jelent meg, különböző korosztályokból, de nem csak versenyzők, hanem az iskolában tanuló diákok is csatlakoztak.

SZV: Milyen gyakorlatokkal készültél, amikor a Csalogány iskolában vizes edzést tartottál?

GE: Igyekeztem minél egyszerűbb feladatokat kitalálni, hogy a kevésbé víz biztos gyerekek is élvezni tudják a foglalkozást. A bemelegítést úgy alakítottam, hogy fel tudjam mérni a gyerekek úszástudását. Természetesen a labda volt fókuszban és már az első hosszoknál is azzal dolgoztak. A labda az úszódeszkát helyettesítette, ezeket a gyakorlatokat mi is alkalmazzuk, amikor lábtempózunk. A következő részbe sorversenyeztünk, ahol 3 csoportban a labda átadást és a labdavezetést gyakorolhatták. Azután természetesen jöhetett a kapura lövés. Egy kislány beállt a kapuba és hihetetlen reflexekkel fogta ki az összes lövést. A második kör után ki kellett, hogy jöjjön onnan, hogy mindenkinek legyen sikerélménye. Szerencsére ezt is nagyon élvezték a gyerekek. Az óra végét a legkisebbekkel töltöttem, ők ismerkedtek a labdával, de azt jobban élvezték, hogy rajtam csünghettek és kompnak használhattak, aki átviszi őket az egyik partról a másikra.

SZV: Miért volt fontos számodra, hogy élménybeszámolót tarts az értelmi fogyatékossággal élő diákoknak, sportolóknak?

GE: Sok szempontból éreztem fontosnak. A Csalogány iskolában nemcsak versenyúszók vettek részt a foglalkozáson. Szerettem volna átadni nekik, hogy a sport mennyi mindenre jó, milyen örömöket okoz az életben. Talán, ha az ember személyesen szól a gyerekekhez, nagyobb kedvet kapnak arra, hogy kipróbáljak a mozgást, és egy új örömforrással lehetnek gazdagabbak. Ezen kívül azért is volt jó, mert megismertem őket kicsit közelebbről. Láttam, hogy ki az, aki nyitottabb, ki az, aki zárkózottabb, ezáltal tudtam, hogy kitől mire számíthatok a vízben. Meglepődtem, mikor záporoztak a kérdések és elmesélték, hogy nekik milyen élményeik voltak. Sokan figyelemmel kísérték a világbajnokságot, és fel tudtak idézni konkrét momentumokat, amik tetszettek nekik. Mindemellett persze mindig szeretek imádott sportágamról beszélni.

SZV: A találkozás előtt figyelted-e, tudtál-e a speciális olimpia mozgalomról?

GE: Párom mesélt többször róla, neki voltak személyes felkérései a szövetségtől. Én tőle informálódtam, de természetesen, ha valami hír a kezembe került, azt mindig átböngésztem.

SZV: Véleményed szerint hogyan tudnál folyamatosan kapcsolódni a szövetség munkájához?

GE: Számomra az az egyik legfontosabb, hogy a gyerekek jól érezzék magukat. A múltkori foglalkozás úgy éreztem, hogy jól sikerült. Azt gondolom, hogy ha a szövetség ezt látja, nem lehet probléma az együttműködéssel.

SZV: Miben tudnál közreműködni, segíteni?

GE: Nagyon szívesen vállalok újabb foglalkozásokat, beszélgetéseket. Szívesen tartok úszóedzést is. És természetesen, ha időm engedi, megyek és szurkolok a versenyzőknek.

SZV: Eddig milyen tapasztalatokkal gazdagodtál?

GE: Nagyon kedves emlék marad számomra. Most, hogy újra felidézem ezeket a pillanatokat, folyamatosan mosolygok. Csupa szeretet vett körül. Jó érzés volt látni, hogy élvezik az órát, a sok mosolygós arctól pedig én is feltöltődtem. A csapattársaim tudták, hogy menni fogok a gyerekekhez és ők is kérdezték edzés előtt, hogy milyen volt és, hogy éreztem magam. Mosolygósan tudtam beszámolni az ott töltött időről.

SZV: Mi jelentette számodra a legnagyobb élményt a speciális olimpikonokkal való találkozás alkalmából?

GE: Az, hogy láttam, hogy kikapcsolódnak és élvezik minden pillanatát. Úgy érzem, hogy sikerült örömet okoznom nekik, ez pedig számomra is nagy élmény.

SZV: Véleményed szerint az utóbbi időben mennyit fejlődött a társadalmi integráció, a fogyatékossággal élő emberek elfogadása hazánkban és mit tapasztaltál külföldön?

GE: Azt gondolom, hogy egyre nyitottabbak a fogyatékossággal élő emberek iránt, de természetesen rengeteget kellene még fejlődni. Egy képzést csináltam az egyetemen, ahol fel kellett mérnünk, hogy mennyire akadálymentesítettek az épületek az egyetemen belül. Meglepően sok helyen megoldották ezt a problémát, ám megdöbbenve tapasztaltam, hogy még az épületig zavartalanul eljutott a hallgató, de az első, vagy a második emeletre, már nem tudott volna feljutni segítség nélkül. Egy kicsit szimbolikus ez az eset. A törekvés megvan, valamiféle segítség érkezik, de még mindig van hova fejlődni.

SZV: Öröm volt számunkra, hogy a Honfoglaló játékban nyert pénzösszeget a Küzdj Bátran Alapítványnak ajánlottad fel. Milyen élményekkel gazdagodtál a vetélkedő során?

GE: Nagyon élveztem a vetélkedőt. Igyekeztem úgy játszani, hogy minél nagyobb összeggel tudjam támogatni az alapítványt.

 

Szöveg: Szőke Viktória

Vélemény, hozzászólás?