Csalogányosok a Bárczin

Kezdőlap » Beszámolók » Csalogányosok a Bárczin

Közzététel dátuma: 2017-05-16.

Egy kellemes, integrált sportnapot tölthettek együtt a Csalogány Diáksport Egyesület Kölyök Sportolói, valamint már versenyszerűen sportoló szakiskolásai az ELTE- Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar hallgatóival.
Az ünnepi köszöntőket, az MSOSZ rövid bemutatását, a Kölyök Sportoló Program lényegéről és fontosságáról szóló bemutatást követően egy közös bemelegítés után, mind a Csalogányosok, mind a közel 60 Bárczis hallgató együtt sportolt a délelőtt folyamán. Az MSOSZ-nek köszönhetően a résztvevők külön erre az alkalomra készített pólókban versenyezhettek.
A Kölyök Sportolók, a Csalis sportolók és a Bárczisok közösen alakítottak két csapatot és egy remek hangulatú váltóversenyen mérhették össze ügyességüket, gyorsaságukat.  Az akadályversenyt követően, integrált csapatokban asztalitenisz bajnokság zajlott a tornateremben, az udvaron tollaslabdázhattak, míg az egyik előadóban, táncházban vehettek részt, népi játékokkal ismerkedhettek meg. A nap lezárásaként integrált kosárlabda bajnokságot hirdettünk, lelkes gyógypedagógus hallgatók, és szakiskolás sportolóink pattogtatták a labdát, dobták a kosarakat.
Nagyon jól érezte mindenki magát ezen a sportnapon.

Köszönjük a főiskolai kar vezetőinek és a hallgatóknak, hogy együtt játszottak velünk, reméljük méltó „ellenfeleik”, partnerei k voltunk! Reméljük lesz folytatás!

Bárczi egyetemi nap

Vélemény, hozzászólás?