XIII. KŐSZEGI HÓFUTÓ VERSENY

Kezdőlap » Austria2017 » XIII. KŐSZEGI HÓFUTÓ VERSENY

Közzététel dátuma: 2017-02-15.

Aki Kőszegen 2017. február 11-én kora hajnalban kitekintett az ablakon, az szállingózó hópelyheket láthatott, ami jelezte, hogy aznap hófutó verseny lesz készülőben a Dr. Nagy László Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény parkjában.

Akik azonban ismerik a magyar viszonyokat, azok sejthették, hogy ez a kis hószállingózás csak ideig – óráig szerez örömet a hófutás kedvelőinek, hiszen mire elkezdődött a verseny, már híre hamva sem maradt a korahajnali téli csapadéknak.

A hideg azonban megmaradt, így elindulhatott a babonások számára nem éppen szerencsés számú XIII. Kőszegi Hófutó Verseny. A rajtvonal mögé 34 versenyző sorakozott fel divíziójukba osztva, és mérettethette meg magát a 25-, 50-, 100-, 200-, és 4 x 100 m-es hófutó távokon. A 34 versenyzőt összesen négy csapat adta, a házigazda Kőszeg – Wink PSC-én kívül vendégeink voltak a Budapesti BEAC – Diószeghy, a Rumi Diák Sportegyesület, és a Zsirai Tömegsport Klub.

A versenyzők és kísérőik forró teával melegedhettek, és ízletes zsíros kenyérrel töltődhettek fel a versenyszámok szünetében, amelyeket a kőszegi intézmény kollégiumának nevelői készítettek el nagy szeretettel.

A versenyt Pintér István a Kőszeg – Wink PSC elnöke, az MSOSZ elnökségi tagja nyitotta meg, felhívva a figyelmét a jelenlévőknek a közelgő ausztriai téli világjátékokra, és bemutatta a két válogatott kőszegi versenyzőt, akik közül sajnos Kurucz Tamás kisebb sérüléssel bajlódik, így kihagyta a versenyt, ugyanakkor Vígh Barbara elsőszámú esélyesként újfent diadalmaskodott mindkét számában, 100-, és 200 m-en is. A versenyt megtekintette és elégedettségének adott hangot Kőszeg város alpolgármestere, Básthy Béla is.

Magán a versenyen összesen 81 érmet, vagy helyezési szalagot osztottunk ki, amelyek közül legtöbbet a létszámuk alapján nem meglepő módon a hazaiak szereztek, de minden csapatból volt divízió győztes, így a hazafelé tartó kisbuszok mindegyikében utazott büszke aranyérmes hófutó sportoló.

Az érmek kiosztásában segédkeztek a versenybírók: Máté Árpád, Mágócsy János, Takács Lajos, Sejber Kristóf, és a jegyzőkönyvvezető: Kaiserné Kiss Andrea. Továbbá a már említett kőszegi önkéntes segítők Guttmann-Petneházi Krisztina, Vida Árpád Péterné, Csizmazia Dorina, Bangó Istvánné, és természetesen a csapatokat elkísérő edzők is, úm. Budapestről: Szilágyi Réka, és Kovács Gyula, Rumból: Elek Pálma, Zsiráról: Tamási Dániel.

A versenyt Németh Csaba, az MSOSZ elnökségi tagja, a sportolók képviselője zárta, további sikereket kívánva a versenyzőknek, elsősorban a téli világjátékokra készülő kőszegi sportolóknak.

Az idei hófutó idény utolsó hazai versenyétől búcsúzva reméljük, hogy a következő hófutó beszámolóban újfent magyar sikerekről tudósíthatunk, akkor már Ausztriából. Addig is további sportsikereket kívánok minden MSOSZ sportolónak és edzőiknek.

Wimmer László

MSOSZ hófutás szakágvezető