Görkori…sok véleménnyel

Kezdőlap » Hírek » Görkori…sok véleménnyel

Közzététel dátuma: 2013-10-23.

IMG_1406Immár ötödik alkalommal rendezte meg közösen a Magyar Speciális Olimpia Szövetség és a Ferencvárosi Komplex Óvoda, Általános Iskola és EGYMI 2013. október 11-én az országos fedett pályás görkorcsolya versenyt. A hangulatos versenyen 5 intézmény tanulói vettek részt. Dunaújváros, Budapest SOFI, Budapest FKOAI, a csobánkai Irmák SE és a gombai Fáy András Református Általános Iskola csapata.

„A versenyt akár egy családi programnak is lehetne nevezni, mert a csapatok legtöbb tagja már több éve ismeri egymást. Barátságok születtek és nagy lelkesedéssel biztatták egymást a versenyszámok alatt. „           (Laczkó Tünde, jegyzőkönyvvezető)

Sajnos idén a budapesti Diószeghy Iskola nem tartott velünk, a következő alkalommal várjuk őket nagy szeretettel.

A verseny helyszínének idén is a SINOSZ Sportcsarnok adott otthont Budapesten. A 64 induló 7 versenyszámban mérhette össze tudását, ügyességét. A fedett pályán, parkettán való versenyzés már nem jelentett újdonságot a versenyzőknek.

A verseny fő szervezője ismét az FKOÁI és EGYMI testnevelő tanára, Szilvi néni (Dombóvári Szilvia, MSOSZ görkorcsolya szakágvezető-helyettes) és az intézmény pedagógusai voltak. A versenyt Dr. Tolnai Marianna, Budapest IX. Tankerület Igazgató Asszonya, és Dr. Jády György Úr, az MSOSZ Országos Igazgatója nyitotta meg, kedves és lelkesítő szavakkal.

A megnyitón a hangulatot idén a ferencvárosi intézmény óvoda-tagozatának kolléganői biztosították vidám táncos műsorukkal.

A bemelegítés után a verseny a megszokott 1000 m-es versenytávval kezdődött, majd egymást követték a kiírt versenytávok divíziói. A gyerekek, szülők, felkészítők lelkesen szurkoltak egymásnak a különböző futamokon. Már a divízionálás végén látható volt, hogy a döntőben izgalmas küzdelem lesz a győztes helyek megszerzéséért.

„Azt gondolom, hogy versenyt csak így szabad rendezni, hogy mindenki tudja a feladatát, önállóságot kap és ezzel együtt felelősséget is. Ez így van jól, tudjuk és tesszük a dolgunkat. Ez lelkiismeret, gyakorlat, és profi hozzáállás a munkához. Ez igenis kőkemény munka és ezzel együtt egy jó hangulatú időtöltés is azokkal, akikkel egyébként is jól érzem magam. Mindig jó látni a gyerekek sikerét és fejlődését versenyről versenyre, ami szintén nem kis feladat az Ő részükről. .” (Borostyánkőiné Keczer Zsuzsanna, versenybíró)

A váltó futamok után félórás pihenőidő következett, ami alatt elfogyaszthatták a résztvevők az FKOAI és EGYMI hideg ebédjét.

„Csodálatos versenyen vehettünk részt, melyen meglepetés, meleg vendégszeretet, jól szervezett versenyelbonyolítás, remek hangulat uralkodott. Nagyon jól éreztük magunkat, tetszett a tánc, a finom és jó ebéd, melyet nagyon kedves nénik szolgáltak fel, a barátságos hangulat. Szóval puszi nektek! Évinek is tetszett!” (Varga Lászlóné, felkészítő edző)IMG_1421 (1)

A döntőben a versenyzők, ha lehet még nagyobb kedvvel és lendülettel vágtak neki a különböző távoknak. Elmondhatjuk, hogy idén is rendkívül izgalmas, sportszerű versengés zajlott.

„Így pár nappal a legutóbb megrendezett görkorcsolya verseny után talán a következő szavak foglalják össze legjobban a bennem hagyott élményeket: lelkes versenyzők, profi felkészítő tanárok, alapos-, minden részletre kiterjedő figyelemmel megszervezett csapatmunka, sportszerű küzdelmek és sok-sok jókedv. Azt hiszem nem csak én, hanem minden kedves résztvevő hasonló érzésekkel tekint vissza erre a színvonalas rendezvényre, remélve, jövőre ugyanitt találkozunk.” (Árvai Erika, versenybíró)

Várhegyi Mariann, felkészítő tanár Csobánkáról:

„Pali, Andris, Karcsi (Matskássy Pál, Lehoczky András és Holdassy Károly versenyzők)

véleményét tudom leírni:

Nagyon jó volt a verseny. Szeretnek a tornacsarnokban versenyezni.

Köszönik a finom szendvicset és almát.

Csak egy kérésük lenne: lehessen még többet korizni! J

Én szeretném hozzátenni, hogy nagyon köszönöm:

– hogy mindig kaphatunk  kölcsön védőfelszerelést.

– hogy szeretettel fogadtatok, és elnézőek vagytok, amikor ügyetlenkedünk.

Remélem a jövőben is indulhatunk a versenyeken, és egyre jobbak leszünk.”

IMG_1563

Miklósné Malek Erzsébet:

„Köszönöm a ferencvárosiaknak a versenyszervezésben nyújtott segítséget, kiemelten  Dombóvári Szilvi szakágvezető-helyettesnek és Csorba Zolinak.”

Néhány SOFI-s versenyző:

– A  pom-pom tánc vicces volt és tetszett.

– A versenyen nagyon izgultam. Beértem a célba és elestem.

– Sok érmet lehet nyerni.

– Szeretem, ha a  nagypapám  és a szüleim szurkoltak nekem.

– Jó volt, mert nem tanultunk az iskolában.

– Nagyon elfáradtam. Este leültem az ágyra és eldőltem. Reggelig aludtam.

Péter Dávid olimpikon:

„Öröm volt találkozni a barátokkal, akikkel a a hosszú évek során megismerkedtem. A korcsolya színesebbé teszi a napjaimat, amivel  szabadnak és könnyűnek érzem magam. Az életem része lett, amit értékelek és megbecsülök. Megtanultam küzdeni bátran, bízni magamban, hogy jobb és sikeresebb legyek. Tisztelet az edzőknek, hogy ezt elértem. Köszönet az SO-nak, hogy tagja lehetek, mert ők biztosították, hogy részt vehettem ezen a versenyen és az athéni és koreai olimpián.”

Kőrösi-Fehér Ildikó, Gomba:

„Úgy számoljuk, már ötödik éve lehetünk részesei a MSOSZ integrált gyorsasági görkorcsolya versenyeinek. Így adódhat az a helyzet is, hogy barátként, régi ismerősként köszöntik csapatunkat mindannyiszor. Hálásak vagyunk a lehetőségért, hogy gyengébb képességű gyermekeink is mosolygós arccal indulhatnak haza nyakukban a megtett erőfeszítést igazoló éremmel. A sportágban kiemelkedő eredményeket elérő tanulóink kemény küzdelmeket vívhatnak sérült, ám csodálatos technikával korcsolyázó társaikkal.

Soha, sehol nem tapasztalhatják meg gyermekeink ennél hitelesebben: Ha elesünk is, újra és újra fel tudunk állni, és tovább tudunk indulni a cél felé. (tudom, frázisnak tűnik, de nincs olyan verseny, hogy könnyeket ne csalna a szemembe a sérült gyerekek teljesítménye. És ez nem a sajnálaté, hanem a  csodálaté, maximum magamat tudom sajnálni, hogy még mindig van mit tanulnom tőlük, tőletek)”

A versenyt Miklósné Malek Erzsébet görkorcsolya szakágvezető, az MSOSZ regionális igazgatója zárta be azzal a gondolattal, hogy nemsokára újra találkozunk a gyorskorcsolya versenyen, ahol ismét összemérhetjük tudásunkat.

 

Dombóvári Szilvia

görkorcsolya szakágvezető-helyettes